Ez az egyik legnépszerűbb sportág a kutyások körében. Népszerűsége nem véletlen, hiszen az agility nem csak hihetetlenül izgalmas, de látványos is.

Az szó gyorsaságot, ügyességet jelent. A sport a lovas díjugratás mintájára jött létre, melynek lényege, hogy egy előre meghatározott pályán különböző akadályokat kell teljesíteni hibátlanul, egy meghatározott szintidőn belül. A kutyát a felvezetője kéz-, és hangjelekkel irányíthatja, póráz és nyakörv nem lehet rajta. Az agility az ügyesség sportja, így mindennemű erőszak, durvaság tiltott a pályán és azon kívül is. A kutyák méretük szerint három osztályba sorolódnak, így marmagasság alapján mini, midi és maxi méretűek lehetnek. Az akadályok típusai szerint lehetnek ugróakadályok, kúszóakadályok, kontaktzónás akadályok, és lehet szlalom.

Az edzések több órán keresztül tartanak, ami közben koncentráció, fegyelem, kitartás és lelkesedés szükséges a feladatok elvégzéséhez. Ez egy igazi csapatmunka, a másikra való odafigyelés, ráhangolódás nélkül a siker nem garantált. Az agility jó program a kutya és gazda testi és szellemi karbantartására, erősíti, szorosabbá teszi a kapcsolatot a páros között.

 

 

Szerző: goldenfloyd  2013.12.11. 11:16 Szólj hozzá!

p1070436_1386707135.JPG_2048x1536

Jelenleg egy alapítványnál dolgozom, és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Sporttudományi Intézetének hallgatója vagyok.

Gyerekkorom óta szeretek állatok között lenni, és velük foglalkozni. Első saját állatom egy cica volt, majd első kutyámat, Adélt, a berni pásztort, 14 évesen kaptam. Pár évvel később Brúnóval, a golden retrieverrel bővült a család, aki legjobban gyerekek között érzi jól magát, végtelenül türelmes és nyugodt kutya.

Alíz kutyámat az Illatos úti ebtelepről hoztuk el. Nagyon félős, bizalmatlan kutya, de amióta a kutyaiskolába járunk, látszik a javulás, engedelmes és ügyességi vizsgát is tettünk, de minden nap dolgozunk a fejlődés érdekében. Félelmei ellenére érdeklődő, sportos kutya, így aktívan töltjük a mindennapjainkat; frizbizünk, kirándulunk, futunk, agilityzünk.

Fontosnak tartom, Alíz példájából is okulva, hogy a problémákat jobb megelőzni, még kölyökkorban, de sosem késő segítséget kérni.

Szerző: goldenfloyd  2013.12.10. 20:39 Szólj hozzá!

Nevem: Csík Ildikó

Ez a blog azért jött létre, mert oktatástechnológia tantárgyból ez az egyik feladat.

Szerző: goldenfloyd  2013.09.28. 09:31 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása